Aki a cím alapján arra számított, hogy kőgazdag vagyok és palotában éldegélve töltöm mindennapjaimat, az némileg csalódott lesz. Legnagyobb sajnálatomra lakóhelyem a legkevésbé sem reneszánsz stílusú és palotának is csak az átlagnál nagyobb képzelőerővel nevezhető. Vannak azonban olyan emberek, nem is kevesen – hogy sokkal szerencsésebbek-e az átlagnál vagy sem, azt majd a bejegyzés végére érve mindenki döntse el magában – akik nemcsak átutazóban tartózkodnak egy reneszánsz palotában, vagy hozzám hasonlóan turistaként kívülről csodálják az épületet, hanem benne élnek.
Több városnak is van olyan régi belvárosi része, ahol különböző korokból származó épületeket többnyire eredeti formában használnak a mai napig. Persze többségükben közintézmények, múzeumok, bankok, vendéglátó egységek vagy egyéb üzletek működnek, de sok épületben napjainkban is laknak. Korábban a budai Várnegyed alapján az a kép alakult ki bennem, hogy a történelmi belvárosokban lakás a jómódúak luxusa, mivel a bennük zajló életről a kívülálló nagyon keveset tudhat. Olaszországban viszont jó néhány példát láttam régi, értékes épületek mindennapjairól, és talán a döbbenet volt az első reakcióm, amikor kíváncsiságom bevitt a kapuboltozatok alatt a belső udvarokra.
Mintha nem is történelmi falak közt járnánk, az évszázados boltívek alatt babakocsik állnak, az udvaron kis gumimedence, gyerekjátékok szerteszét. Ilyen helyeken jómódú kereskedő vagy kézműves városi polgárok laktak régen. Könnyebb elképzelni mondjuk Michelangelo kortársait sétálni a kövezett belső udvarokon, ahogy szerelmük után epekednek, összeesküvéseket szövögetnek, vagy éppen családi viszályokat intéznek el karddal és tőrrel. Napjainkban viszont benyomásaim alapján nem a felső tízezer lakik bennük, hanem teljesen átlagos családok. Számukra teljesen természetes, hogy olyan épületekben laknak, melyek műemlékekkel kissé hézagosabban megáldott városok fiai számára csodálnivaló értékek. Bár nyelvtudásom hiányosságai miatt nem tudtam megkérdezni véleményüket, a látottak alapján szinte ugyanúgy élnek, mintha egy modern társasház lakói lennének.
Nyilván vannak azért hátrányai is egy ilyen öreg háznak. Költséges lehet a szakszerű karbantartás, nehezen kifűthető (bár ez az olasz éghajlati viszonyokat tekintve kisebb probléma). Vízszigetelés hiányában nedvesedhet és bizony a műemléki előírások, az épület adottságai (pl. vastag falak) nem könnyítik meg a ma elvárt komfort kialakítását. Persze nem mindenki csinált nagy ügyet a közművesítésből. Sok helyen láttam durván a falba vésett, vagy a falfelületen futó elektromos és vízvezetékeket. Azonban az ódon falakból áradó történelmi levegő mindenért kárpótol, a kézzel fogható múlt különleges élményekkel ajándékozza meg lakóit.
Egy picit irigylem őket ezért.